„Ha szeretsz, más szemmel nézel a világra.”
Anthony de Mello,
indiai származású jezsuita atya írta ezeket a sorokat. Majd így folytatta: „nagylelkű leszel, megbocsátó, jószívű, pedig
korábban esetleg kemény és rideg voltál. Az emberek óhatatlanul is hasonlóan
viselkednek veled, s hamarosan abban a szeretetteljes világban élsz, amit te
magad teremtettél.”
Szent Márton élete is ezt az igazságot tükrözi. Kortársa,
az ügyvéd és történelemíró Sulpicius Severus tanúskodik erről, mégpedig nem az
idős ember, hanem a fiatal katona tapasztalatáról. Mártonnak, a katonának a
viselkedése egyáltalán nem illett bele a szokásos katonai viselkedésbe. Sajátos
életszemlélete volt, aminek eredményeképpen katonatársai „inkább vélték szerzetesnek, mint katonának.”
Melyek voltak ebből, az egyáltalán nem katonai
életszemléletből fakadó cselekedetei? „Virrasztott
a betegek mellett, segített a nyomorultakon, táplálta a szűkölködőket, ruhával
látta el a mezíteleneket, és a mindennapi élelemre szükségesen kívül semmit sem
tartott meg magának a zsoldjából.” Bizonyára nem a katonatársainak volt
szüksége erre a segítségre. Nem valószínű, hogy az a római katona, akit
testőrnek képeztek ki, híjával lenne a ruhának, az élelemnek vagy a pénznek.
Márton tehetős katonatiszti családból származott, s nyilván hasonló helyzetben
lehettek katonatársai is.
A szeretet felsorolt cselekedeteit a mélynyomorban élő
civileken is gyakorolta. Abban az időben nem ismerték a „szociális háló”
fogalmát, nem volt társadalombiztosítás, nem voltak kórházak, jószívű
önkénteseket összefogó szervezetek, mint ma pl. a Katolikus Karitász és a
Máltai Szeretetszolgálat. Azok segítettek, akikben jó érzés volt, észrevették
mások nyomorát, és úgy segítettek, ahogyan tudtak. Avagy, mint Mártont is, akit
az evangélium olvasása késztetett arra, hogy segítsen.
Erre az időre esik a köpenye megfelezésének a története,
ami egy lehetett az ő számtalan jócselekedete közül, és ami pontosan beleillik
abba a képbe, amit Sulpicius Severus róla, mint katonáról feljegyzett.
Márton más szemmel, Krisztus szemével nézte
embertársait. Tette ezt annak ellenére, hogy „még nem született újjá Krisztusban, jó cselekedetei miatt a keresztség
várományosának bizonyult.” Talán ezért is
lehetne Márton a felnőtt katekumenek, a keresztségre készülők példaképe és
védőszentje.
Viselkedése arra tanít, hogy nem elég tudni a
hitigazságokat, betartani Isten és az Egyház törvényeit. Kell a plusz, az a
többlet, amitől igazán kereszténynek mondható a megkeresztelt ember. A hitből
fakadó embertársi szeretet. Így nem csupán a hívő ember változik meg, de
megváltozik körülötte a világ is. Ezt pedig tanulni kell… Nap, mint nap,
kőkeményen és következetesen, utolsó leheletünkig.
Horváth József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése